A Magyar Színház január 31-i premierjén a Sinkovits Imre Színpadra érkezik Hamvas Béla örök érvényű remekműve, A bor ...
Ismét lehet jelentkezni az Esterházy Art Awardra. A kiállítással egybekötött díjátadó június 5-én lesz Budapesten, a Ludwig ...
Athénban rendezik meg 2027 januárjában az Európai Filmdíjak díjátadó gáláját – jelentette be január 8-án a díjakat odaítélő ...
A Kelemen Barnabás Liszt Ferenc-díjas hegedű- és brácsaművész és Kokas Katalin Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész ...
Bencsik Orsolya elsősorban az SZTE Kulturális Örökség és Humán Információtudományi Tanszék munkatársaként tevékenykedik, ...
Bár már József Attila is írt az őssejtről, azt még ő sem gondolta, hogy száz év múlva már Petri-csészében fognak idegi ...
Ma ünnepli születésnapját Znamenák István Jászai Mari-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett ...
A Láthatáron Társulat előadása minden úton-módon résztvevőkké akar bennünket tenni, és azt sugallja: színészek és nézők között alig van különbség. De mivel erről ők döntenek, ez mégsem annyira demokra ...
Állati Kör címmel rendezték meg a Fővárosi Nagycirkusz állatvédelmi szakmai fórumát, amelynek első alkalmával a szánhúzó ...
Aki azt gondolja, hogy Magyarországon Ice-T-nek és 50 Centnek nincs különösebb kulturális beágyazottsága, tehát túlreagálás ...
A kert a házat (magánszféra) és a közteret (utca) választja el, átmenetet képvisel az őskáosztól a racionális rendezettségig.
Székelyföld második legkisebb múzeuma, a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum kívülről kicsinek látszik, belül ...